Betekintés a Kolozsvár- Hídelvi Kalandos Társaság életébe 1587-től napjainkig

A történelmi Magyarország területén alakult  Kalandos Társaságok eredete a régi írások szerint a  középkorba vezethető vissza. Eleinte kizárólag papok és plébánosok alapították. Minden hónap első napján (calendis) összegyűltek a hivatalos dolgaikat rendezni, közös Istentiszteletet tartani egy-egy egyházkerület papjai. Ilyenkor közös étkezést is tartottak. Céljuk nemcsak a vallási szempontok érvényesítése, hanem gyakran a szegényebb sorsú világiak megsegítése, támogatása  is volt. Mint temetkező egyesületek, kötelességüknek tartották gondoskodni a tagok és családtagjaik tisztességes eltemettetéséről és a temetési  gyászmisék megtartásáról. Kötelességüknek érezték továbbá a városukon átutazás közben elhunyt idegeneknek is megadni a végtisztességet.

Működési szabályzatuk volt és választott  elöljáróik voltak, akik rendtartást és joghatóságot gyakoroltak a társaság tagjai felett. Mivel a társaság tagjai egyenlő jogú személyek voltak, bensőséges testvéri és baráti kapcsolatban álltak egymással, ezért fraternitas  és confraternitas  társaságoknak is nevezték őket. Már  Szent László királyunk 1092-ben szentesített törvénytárának 14-ik és 39-ik fejezetében olvashatunk a Kalandos Társaság létezéséről.1248-ban pedig Szepes megyében 24 plébános alapított egy társaságot Confraternitas parocharum néven.   A ,,Kalandos”elnevezést 1348 október 28-án  az Észak-magyarországi Liptó megyében, a helyi plébánosok által alapított társaság alapító oklevelében említik meg először és  a ,,calendis” szóbol származtattak, amely a julianusi naptár szerint a hónap első napját jelentette.

Kolozsváron az első,  Szent  Katalin dícsőségére alapított oltártársulat már 1368-ban működött és 1408-ban már testületileg részt vett a tagjai temetésén.Ezen kívűl  a történelem folyamán több oltártársulat tevékenykedett Kolozsváron, akik szervesen kapcsolódtak a különböző iparágakat űzö céhekkel.A céhek rendszabályaiban gyakran találkozunk az oltárszolgálat teljesítésére vonatkozó szabályokkal.

Az 1402-ből való Liber Confraternitatis Corporis Christi nevű kalandos társaságban már a tagság között Zsigmond király és neje is ott található.Ugyancsak a Kalandosok Társulata  fogadta el Magyarországon elsőnek az 1583 október 18-án kiadott Gergely- féle új, javított naptárt.   Sajnos a történelem viharait számos  magyarországi Kalandos Társaság nem élhette túl. Ezzel kapcsolatosan  a Pallas Nagy Lexikona X kötetében (1895),  a következöket olvashatjuk: ,,A XVI sz. politikai, társadalmi és vallási átalakulásai véget vetettek a legtöbb kalandos-társulatnak; Kolozsvárt azonban félezer év alatt egészben véve most is megőrízték régi temetkező-egyesületi jellegüket.”

A Hóstátiakról

V-ik István király fia, IV László király 1275-ik évi  adománylevelében, Kolozsvárt mint villa Kuluswar tünteti fel, melyet Monoszlói  Péter erdőntúli püspöknek adományoz, aki szász és német telepeseket telepít Kolozsvárra és a Kolozsvár melletti falvakba.

Róbert Károlynak az 1316- ik évi kiváltságlevelében azonban Kolozsvár első alkalommal mint város szerepel. A Hóstát szóhasználat a német Hofstatt megfelelője, amely kűlvárost jelent, a Pallas Nagy Lexikon szerint azonban, csak a XVI-XVII-ik században használták ezt a kifejezést. Szabó T.Attila az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár V.-ik kötetében a 292 oldalon a Hóstát címszó alatt  elő/ külváros nak értelmezi és a német Vorstadt szóra vezeti vissza. Kutatásai során először 1571-ben találkozott ezzel a kifejezéssel.

Amikor 1405 július 2-án Zsigmond király uralkodása idején Kolozsvár önkormányzatot és ,,Szabad királyi város” címet kapott, megkezdték a várost védő falrendszer építését. A nagy várfal (amelynek maradványai ma is láthatók) keleti, déli és nyugati oldalai köré egy alacsonyabb várfalat is építettek, amelynek az volt a szerepe, hogy egy esetleges támadás esetén azok erejét megtörjék. A várfalak közötti részt, kőkertnek nevezték, amelyet a nagy pestisjárvány idején temetkezési célokra használtak.A várfalon kívűl eső keleti, északkeleti és nyugat felé eső terűleteket mezőgazdasági termelésre, állattartásra használták. Ezeket a területeket Hóstátnak nevezték.A Hóstátba , az anyakönyvi bejegyzések szerint a Szilágyságból, Székelyföldről és Kalotaszegről, Erdély különböző vidékeiről, telepedtek le a történelem folyamán a földeken dolgozó mezőgazdasággal és kertészkedéssel foglalkozó kűlvárosi földészek, hóstátiak.

Erdély területeiről, főleg a gyakori háborúk miatt sok tönkrement szőlősgazda, valamint földműveléssel foglalkozó gazda húzódott be a kolozsvári Hóstátba.

Bocskay István (1557-1606) erdélyi fejedelem 10.000 hajdút mentesített a földesúri fennhatóság alól és telepített a (Hadház, Dorog, Kálló, Nánás, stb.)  hajdúvárosokba.
Valószinűen hangzik (az okiratok hiánya miatt azonban egyelőre nem bizonyított szájhagyomány), miszerint a XVII. század elején hajdúkat  telepített Hajdúhadházáról  a Hóstátba, a vár védelmére. Egyesek szerint innen a számos Hatházi név a hóstátiak között.

Helytörténeti különlegességnek számít az a tény, hogy ma már csak a Kolozsvár kűlvárosaiban letelepedett földészeket nevezik hóstátiaknak, habár más, többségben szászok és németek által lakott telepűlések Szeben, Beszterce, Brassó városok kűlvárosaiban is éltek kűlvárosi földészek, de azok ma már nem  használják ezt a számukra  elavult kifejezést.
Hogy milyen szenvedést és nyomorúságot éltek át a hóstátiak a második világháború alatt, de még a nagy nyomorúság, megpróbáltatás mellett is bebizonyitották, hogy másokon segíteni és embernek lenni az élet borzalmaiban is alapvető jellembeli tulajdonságuk volt a történelem folyamán, azt Diószegi Anna: Életem Története c. kötetéből  megtudhatjuk. Azt az eseményt, amikor az elhunytnak nyilvánított édesapa több sebesüléssel a testén hónapokig tartó kórházi kezelés után , gyalogszerrel  és szekeren, éhesen és rongyokba bújva, fogatlanúl, tetvesen, holt fáradtan hazaérkezett oroszországból, nem lehet elfelejteni. Olyan állapotban volt, hogy még saját felesége és gyermeke sem ismerte fel. Valamint azt  az eseményt idézem
a kötetből, amikor mezőre menve a téglagyári gettó mellett kellett elhaladniok: ,,Az útunk ott vezetett el a téglagyári gettó mellett, fel az agyagbánya tetején a Gella nevű föld felé (ma a gostat tulajdona).  Mikor a Gettóhoz értünk, szívet facsaró sírások, könyörgések voltak hallhatók. A szegény zsidók odajöttek a drótkerítéshez, megszólítottak sírva:
-Hóstáti néni,az Istenre kérem adjon valamit!
-Drága jó bácsi, éhen halnak a gyermekeim!
- Néni kedves, odaadok mindent,csak egy kis kenyeret!
Bizony azokban a napokban sokszor ebéd nélkűl értünk ki a mezőre, mert nem lehetett a kérést elutasítani. Bedobtuk tarisznyástól, ki tudja hányan ettek belőle. Lelkünkben olyan könnyű volt valami, hogy enni adtunk egy halálra ítéltnek.”
Ez a hóstáti népcsoport, amely hosszú évszázadokon át dacolva a történelem viharaival, nemzedékről-nemzedékre mindmáig megtartotta szokásait, óriási kultúrtörténeti jelentőséggel bír Kolozsvár történetében.

A Bolgár kertészek

Említésre  méltó a Hóstáthoz tartozó Bulgária-telep szóhasználat eredete. Magyarország terűletére a XIX-ik század közepén, Kolozsvárra az 1900-as évek elején vándoroltak be a Bolgár kertészek. ( Tatár Zoltán, Erdélyi Napló 2005. szept.27. szám) 

A Bulgáriából bevándorolt és a Hóstátba  -egyesek csak ideiglenesen letelepedett-  szegény sorsú kertészek, akik  csodálatra méltó ügyességgel öntözőrendszert   állítottak be az általuk bérelt területekre, amelyet körűlkeritettek egyszerű de gazdaságos  rendszer szerint.

Közűlük sokan csak a szezon idejére jöttek, öntözéses kertészkedést folytattak, majd ősszel hazatértek Bulgáriába, mások meg végleg itt maradtak. Termesztenek kétféle hagymát, különböző retket, paradicsomot, murkot, petrezselymet, tököt, karalábét, jelentősen hozzájárúlva a kolozsvári lakosság ellátásához.

A Hóstátiak Kalandos Társaságai

A hóstátiak  Kolozsváron több Kalandos Társaságot is alapítottak. Az 1582-ben alapított Külmagyar-utcai Földészek Kalandos Temetkezési Társulata eleinte a várost körűlvevő A két várfal közé temetkezett, majd az 1585 május 11-én alapított Házsongárd temető történelmi részének keleti felét használják. Az 1585-86-os pestisjárvány tette szükségessé több temetőkert létesítését.1587. február 22-én  Paul Fleischer városi polgár a kismezőn egy szőlö részt adományozott  temetkezési helyként a kétvizközi  Kalandos Társaságnak, amelynek Ő maga is tagja volt. A Hídelvi Kalandos Társaság, amely eredetileg a belvárosi kétvizközi társasághoz tartozott, minden perpatvar nélkűl 1680-ban(?) békésen különvált.
1881-ben a köztemetőkről szóló szabályrendelet értelmében a Kismezői temető a város telekkönyvi tulajdona lett.

A Kolozsvári Földészek Temetkezési Társulatának 1930 június 10.keltezéssel kiadott Alapszabályainak első paragrafusa szerint : 1§.A kolozsvári ,,id. és ifj. Kalandos társaság” nevű temetkezési egyesület, amely 1587-ben alakult, nevét 1898. év óta ,,Kolozsvári földészek  temetkező társulatá”-ra változtatta. A társulat székhelye Cluj-Kolozsvár.
Ugyancsak a fent említett alapszabály 7-ik paragrafusa részletesen ismerteti a társulat vagyonát , mely többek közt  a 2 kat. Hold 366 n.öl terűletet is megemlíti, mint  ingatlan a társulat kismezői temetőjét képezi és a telekkönyvi kivonatok szerint ma is a társaság birtokában van. Az 1931 December 19 –én  kelt törvényszéki döntést, mely  az alapszabály módosítását  igazolja záródokumentumként az alapszabályhoz csatolták. A jelenlegi Kolozsvári Földészek Temetkezési Társulatát 1998. o4.09.-én jegyezték be hivatalosan, amikor visszakapták a jelenleg  is javítás alatt álló székházat.

Keszi Kovács László etnográfus, 1940-1944 között a kolozsvári Tudományegyetem tanára, az Erdélyi tudományos Intézet néprajzi osztályának vezetője, az M.T.A.önálló kutatója, 1944-ben a kolozsvári hóstátiak temetkezési szokásait kutatva a következőket írja :,,Manapság (1944) Kolozsvárt már csak négy Kalandos Társaság létezik:1. A Kül-Magyar utcai,2. a Kismező utcai,3.a Hídelvi és 4.a Kül-Kül-Középutcai Kalandos Társaság. Hogy ezek is túl élik a XX-ik századot? Aligha.”

Most már  2010 –ben  pontosan tudjuk a választ: igen,  az összes Kalandos Társaságok közül egyetlen egy élte túl a történelem viharait, amelynek már én is tagja vagyok 2010 január 8-tól: a Hidelvi Kalandos Társaság. Habár a hivatalosan bejegyzett társaság nevében, sem a pecsétjükön , sőt az énekkar zászlaján sincs feltüntetve a kalandos  elnevezés, ők magukat egymásközt kalandosoknak nevezik, ahogyan a nagy márvány emléktáblán ma is olvasható, amelyet a székház építéséhez hozzájárulók emlékére készitettek.

A Kül-Magyar    utcai és a Kül-Kül Közép utcai Kalandos Társaságok  1886 február 8-án egy közös énekkart alapítottak 16 választmányi taggal, (8 a Kűlmagyar utcából és 8 a Kül közép utcából). Ez a dalkör mindmáig fennmaradt ,,A Kolozsvári Református Bethlen Gábor Földész Dalkör”  néven amely  ma is a kolozsvári kétágú református templomban tevékenykedik. Sajnos a székházukat mindmáig nem sikerűlt visszaszerezniük.2006-ban Sipos Gábor összeállításában  a dalkör, fennállásának 120-ik évfordulója alkalmából egy emlékkönyvet jelentetett meg amelyben szemelvényeket közöl a  dalkör életéből.  A Hídelvi Kalandosok sok jogi hercehurca és pereskedés útján kiharcolták és visszakapták az apáik ,  nagyapáik által épített székházat,amelyet hagyományörzésre,  valamint kultúrális tevékenységekre használnak. Ma már nem csak hóstátiak tartoznak a társaság tagjai közé, hanem  mindenki aki úgy érzi, hogy közöttünk a helye, aki részt akar vállalni az elődeinktől reánk maradt értékes kulturális hagyaték ápolásából és továbbadásából az utánunk következő nemzedékeknek.

A Hídelvi Hóstátiak Kalandos Társaságának régi, ma már nem  használatos szokásairól

Változnak az idők, változnak a szokások is. Az 1980-as évekig , még  a kalandos társaság temetési menetét fúvos zenekarral kísérték a temetőbe.Ezeket a temetéseket még én is élőben láttam és hallottam, amint a Máramaros útcán végigment a menet a fúvószenekarral egészen a Kismezői temetőig.

Ez a temetési szokás,  sajnos ma már csak emlék, ugyanis a város vezetése betíltotta azzal az indokkal, hogy zavarják a város nyugalmát.   A hóstáti földészek nagyrésze,  akiknek el vették a  földjét, a kertjét, lebontották a házukat, hogy helyükre tömbházakat építsenek az ország minden részéből  Kolozsvárra telepítetteknek, a  mindennapi megélhetés miatt  gyárakba kényszerűltek.Voltak azonban sokan, akik a gyári munka mellett tovább termelték a megélhetéshez  szükséges  zöldséget, veteményt, és munkájuk mellett még a Hídelvi Kalandos Társaság rendezvényeire, énekkarába is eljártak.

Szilágyi Károlytól tudtam meg, hogy  régen, amikor a hírközlés a szó szoros értelmében még  ,,gyerekcipőben járt”, hírdető táblát használtak, amelyre az elnök ráírta a közlemény szövegét, haláleseteket, a temetés időpontját, az összejövetelek időpontját, mindent amit fontosnak tartott a tagsággal közölni, majd  a Kalandos Társaságok  gyerekeit bizták meg azzal a feladattal, hogy a nehéz hírdetőtáblát elvigyék a társaság minden egyes tagjához, akik elolvasták az üzenetet, majd a hírdetőtáblát visszakűldték az elnöknek.  Minden gyereknek pontosan meg volt határozva az útvonala. Gyerekkorában még ő maga is ezt gyakorolta. Mind a mai napíg visszaemlékszik, hogy mily nehéz volt az a hírdetőtábla.

Itt hozzáteszem, hogy egészen a XIX század végéig két hírdetőtáblát használtak a Hídelvi kalandosok.Egyiket a halálhírek, a másikat pedig a gyűlések ídőpontja és más közleményekre használták.Régebben ezek a hírdetőtáblák fából készültek, azonban már 1865-től horganyzott lemezből, rézből készítették.Ezért voltak nehezebbek.Mivel a város egyre jobban terjeszkedett, a Hídelvi kalandosok  is  egyre jobban szétszórodtak, már nem volt elég a két hírdetőtábla .A húszadik század elejétől már öt hírdetőtáblát kellett használniuk.

Ma már a mobiltelefonok korában, amikor még az elemi iskolás gyerekek zsebében is ott lapul a mobiltelefon a hírdetőtáblák használata már csak az elmúlt idők szép  emlékei közé tartoznak. Régen a kalandosok még életükben gondoskodtak a koporsójukrol, vagy jó előre meghagyták kivel készíttessék majd  a koporsót. A közeljövőben már erről szó sem lehet. Ugyanis egy olyan törvényrendelet készűl amely előírja, hogy csak olyan anyagból készíthető a koporsó amely könnyen lebomló anyag és tökéletesen megfelel a környezetvédő előírásoknak.A régi ídőkben az elhunytat a családi háztól temették, manapság ezt a szokást is egészségügyi okok miatt betíltották Kolozsvár terűletén. A város  utcáin ma már különleges eseménynek számít, ha meglátunk néha egy-egy hóstáti népviseletbe öltözött idős nénikét, vagy bácsikát. Szinte teljesen  eltünt a hóstáti népviselet a városból.Akinek van esetleg otthon  féltve őrzött hóstáti ruhája, azt csak a temetéseken,  nagyobb ünnepeken, vagy rendezvényeken , bálokon ölti magára.  A mindennapi életben, sajnos nagyon kevesen használják manapság.

A Hidelvi Földész Kórus

1882-ben megalakult a 42 tagú Hidelvi Kalandos Társaság Földész Kórusa  Tóth Tamás református kántor irányításával, majd 1890-ben megtörtént a kórus zászlóavatása  amelyhez a díszitő himzést az akkori Református püspök felesége Szász Domokosné varratta. A zászlót   1910-ben Budapesten, majd 1936-ban Kolozsváron felújították Héjja Béla által.

Szilágyi Ferenc a dalárda elnöke és Szilágyi Károly a dalárda jegyzője áldozatos, sokszor önfeláldozó munkájának köszönhetően ma is működik egy húsz tagú lelkes tagokból álló négyszólamú férfikórús, a jól ismert ,,Kolozsvár- Hídelvi Földész Kórus” Gombár Árpád közkedvelt karnagyunk hozzáértő írányitása alatt.

Itt hozzá kell tennem, hogy a Kolozsvár- Hídelvi Református  Egyház a Földész kórúsa mellett a ,,Hídelvi Bethlen Gábor” nevet viselő vegyes kórusa is működik Felházi Lenke Zsuzsánna, a kolozsvári zene akadémia másodéves hallgatójának szakszerű írányitása alatt, akik rendszeresen részt vesznek a környéken megrendezett kórústalálkozókon.

A ,,Hídelvi” hagyományőrzőnéptáncegyüttes

A Hóstáti hagyományőrző ,,,Vírágos” néptáncegyüttes megszünte után Adorján Károly és felesége Víg Ibolya a kolozsvári Magyar Opera tagja szakszerű vezetésével megalapították a ,,Hídelvi”  hagyományörző néptáncegyüttest, amelyben mintegy 25 párból álló néptáncos képviseli és őrzi a hóstáti táncokat, majd átadja az utánunk következő nemzedékeknek. Próbáikat immár a felújításban lévő Hídelvi Kalandos székházban tartják és az elsajátított táncokat különböző rendezvényeken néptánctalálkozón mutatják be  a nagyközönségnek. Ezúton is kívánunk további sikereket áldozatos  munkájukhoz,  a hóstáti népszokások, táncok elsajátításához és továbbadásához az utánunk következő nemzedéknek.

A székházról

1935 -1938 között a kolozsvári Hídelvi Kalandos Társaság lelkes tagjainak önkéntes adományából sikerűlt felépíteniök az Unitárius Egyháztól vásárolt telekre a társaság székházát a Zsigmond Király út és az Irinyi utca sarkán.(ma   Maramuresului és Papiu Ilarian u.) A Gyulai György elnök, Szilágyi András alelnök, Kún Mihály pénztáros, Adorján János József jegyző, Bagaméri István aljegyző és Simon József titkár idejében a tagság önkéntes hozzájárulásával felépűlt székházat 1945-ben az új államhatalom elvette.A székház falát díszitő márvány emléktáblát és a társaság tulajdonát képező  többi íngóságokat a környék református templomaiban, magánházaiban helyezték el megőrzés végett. Hogy mi maradt meg belőlük azt a felújítás alatt álló székházban mindenki láthatja. A székház fél évszázadon át a Józsa Béla kultúrotthon néven lépett be a köztudatba. Sokan még most is nosztalgiából ezt a nevet használják. Közvetlenűl a forradalom után 1991-.től kezdödően hosszú pereskedés és huza-vona után jogi úton sikerűlt hivatalosan is visszakapni a székházat, amelyet 1998.04.09 – től  hívatalosan is a Kolozsvári Földészek Temetkezési Társulat székházának neveznek.   Hogy milyen állapotban kerűlt vissza a székház a jogos tulajdonosához  azt mindenki tudja. Pontosan olyan állapotban, mint a visszakapott egyházi iskolák : elhanyagolt félig romos használhatatlan állapotban. Jelenleg folyamatosan felújítás alatt áll, de már használható.

Török Sándor elnök írányitása alatt a leomlott vakolatot kijavították, az ablakokat mind kicserélték új nyílászárokra, kicserélték a padlózatot, modern fűtőtesteket szereltek, riasztó berendezéssel látták el a helyiségeket,stb.

A székházban 2010 január 8-án lezajlott  az évi közgyűlés, amelyen mint új tag, szavazati joggal már én is jelen lehettem. A régi vezetőség  beszámolt a társaság     elöző évi munkájáról, majd megtartottuk az új  három évre szóló vezetőségi választást.

Elnöknek a munkássága elismerése miatt köztiszteletben álló Török  Sándort, alelnöknek Balázs Józsefet , titkárnak Szőke Zoltánt, temetkezési elnöknek ifj.Szilágyi Ferencet, pénztárosnakVíg Ibolyát, cenzoroknak Bagaméri Istvánt, Csuka Ferencet és Gáll Lászlót választottuk. Ezúton kívánok sok sikert az új vezetőségnek, és a tagságnak, hogy olyan eredményeket érjünk el az őseinktől örökölt értékes kultúrális kincsek ápolásában, amely miatt nem kell majd szégyenkeznünk az unokáink elött, akik majd számon kérik tetteinket.

Felhasznált irodalom:
Dr.Lindner Gusztáv: A kolozsvári Kalandos –Társulatok Erdélyi Múzeum XI. Köt.1894. Asztalos Lajos: Kolozsvár Helynév és Településtörténeti Adattár, Polis,2004 ;  K.Kovács László: A kolozsvári Hóstátiak temetkezése,Gondolat-Európai folklor intézet, 2004 ; Pallas Nagy Lexikona ,  Budapest,1895 ;  A Hídelvi Földészkórús jegyzőkönyve, kézirat, Szilágyi  Károlytól;  A Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára II kötet, Akadémiai Kiadó,Budapest,1970;Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár V-ik kötet,Akadémiai Kiadó,Budapest,1993; Jakab Elek : Kolozsvár Története III kötet, Budapest, 1888; Kolozsvári Földészek Temetkezési Társulata Alapszabályai, Kolozsvár, ,,Lyceum “–nyomda,1932.; Sipos Gábor: A Kolozsvári Református Bethlen Gábor Földész Dalkör 120 éve, Kolozsvár, 2006.; Diószegi Anna:Életem története- Emlékek a kolozsvári Hóstátról,Kriterion,Kolozsvár,2002; Markó László: A Magyar Állam Főméltóságai, Magyar Könyvklub, Budapest, 2000; KelemenLajos: Művelődéstörténeti tanulmányok, Kriterion, Kolozsvár, 2006.

Tulogdi József