Csertörő utcai Velence

Igencsak bizarrnak tűnhet a címbéli két földrajzi fogalom párosítása, és töredelmesen bevallom, én is annak taksálom. Mégis, ezen össze - hasonlító kapcsolás jut eszembe mindegyre, ahogy a harmadik emeleti tömbház lakásom keletre nyíló ablakán kitekintek. Már kezdem is a lehetetlent megkísérelni, megpróbálok hasonlatosságokat felfedezni Itália gyöngye. oly gazdag gyöngysorából kiemelve, Velence, és az én szűkebb hazám, a Csertörő utca és környéke között. Már micsoda hóbortos gondolat ez, mi történt ezzel az emberrel, csak nem ártott meg a sok frontátvonulás neki? Kérdezhetné valaki, akárki.

Csak azért is erőltetem a dolgot, valami komisz rosszcsont akaratos ambíciójával. Érzem, és tudom is, hogy már az indítás is groteszk lesz, de csak azért is!
Velence! Aki ott járt, de még az is, aki eddig oda el nem jutott, a kis képernyő jóvoltából számtalanszor végig sétálhatott, virtuálisan, a Szent Márk téren, a hasonnevű Bazilika és égbetörő harangtornya, vagy a gótikus csipke álom Dózsé palota árnyékában. De hiszen az én utcám északi oldalán, ott húzódnak a proletár dózsék négy emeletes palotái, hirdetve a szocreál építészet halhatatlanságát! Hogy nincs a környezetemben bazilika? Ugyan, barátaim! Lakásom nyugatra tekintő erkélye -ilyen is van ezeknek a palotáknak! - szabadon ívelő kilátást nyújt a Szentpéteri templomra. Ha nem is bazilika, de gótikus. És a tornya tetejét, ha nem is lehet körbesétálni, büszkén mutogatja magát a felkelő és a lenyugvó napnak, miközben illően megsüvegeli Főtéri nagybácsiját.
  Hogy nincs lagúna, ahol a ,,fekete hattyúk", a világon egyedül álló gondolák ringanak és siklanak szerelmes utasaikkal, a virágokkal teli erkélyek alatt, hallgatva a ,,gondolier" fülbemászó dalait? Hát, Istenem, nincs lagúnánk. De van Malomárkunk! S ha a Canal Grande vize szinte áttetsző és vízszagú, hogyan várhatnám el ezt a valamikor vízben gazdag, szebb időket is megért, szegény kis Malomároktól, amelyik most, víztelenségében bűzlik, és vadrucáit is elvesztette, szégyenében magasra nőtt gyommal takarózik.
  Senki ne higgye, hogy mindaz, amit leírtam csak egyszerű gúnyolódás, bántó összehasonlítás, még ha irreális, délibábos képzelgés szüleménye is. Tudom, és elismerem, hogy az én szürke ,,velencém" köszönő viszonyban sincs az álmok Velencéjével.
   És mégis. Azért csak van valami, ami nélkül talán eszembe sem jut a lagúnák gyönyörű városa. Ez az emlékeztető, nem más, minta az agalamb sereg, amely hasonlóan a Szent Márk téri szárnysuhogtató, a turisták lábaik körül tipegő-topogó rokonaihoz, nap mint nap ellepi a két tömbház garázsai által közrezárt, szűk folyosót, a Csertörő utcai Szent Márk teret.

-2-

   Talán az induló, vagy érkező vonatok sem tartják be annyira pontosan a vasúti menetrendet, mint az én, illetve szomszédom, fogadott galambjai. Reggel 9 óra tájban, a tömbháztető szélén, mint csillogó-szürke tekla gyöngyszemek sorakoznak a galambok. Kis fejüket félre-félre billegetve, tekintgetnek a garázsköz felé, várva a reggelit. Szomszédom, egy remek mesterember, mindenki Teo-ja, neve Teodorscu, egy reklámtasak kenyeret, maradék kalácsot, süteményt hoz, minden reggel, ,,kosztosainak". Ha megjelenik és bevonul a garázsba, ez az éléskamra is egyben, suhogó szárnycsapásokkal ereszkednek le az udvar betonjára, majd csapatostól követik a ,,kantinost" a garázs sor végébe. Ide helyezték át az ebédlőt, miután egyik lakó tiltakozott az erkélyén felhalmozódó, gazdag guanó mennyiség miatt.
    Teo, mintegy bemutatóként, néha megáll, és a földre morzsolja az elemózsiát. Ilyenkor körülötte tolong a család. Szép kis család! Tagjainak száma 70 és 80 között ingadozik. Az etetés megismétlődik délután 3 óra felé, bár ez inkább a nyári periódusra jellemző.
    Bámulatos, hogy mennyire ismerik és követik az élelmezőt a galambok. Hihetetlen, de Ő is tudja például, hogy egy kisebb, gyűrűt viselő kávébarna galamb, napok óta nem jelentkezik. Attól tart, hogy néha megjelenő és nagy riadalmat keltő vércse pusztította el.
Valamiben azonban mégis különböznek ezek a madarak a Dózsé palota terén tolakodó társaiktól. Bár jól ismerik etetőjüket, előtte lábatlankodnak, kezéből még mindig nem fogadják el a morzsát. Velencei szárnyas társai, ottjártunkor, a fejem búbján és két kitárt karomon egyensúlyoztak és várták a jutalom kendermagot. Semmibe vett, feladatától megfosztott madárijesztő látványát nyújtottam.
    A mi, Csertörő utcai galambjaink ilyen produkciójára még várni kell. Bízom benne, hogy a mi kis szürke, egyszerű galambjaink is eljutnak erre a bizalmasabb barátkozási fokra. Elvégre ők is uniós madarak! Csak még a közvetlen környezet változzon egy kicsit, Csak egy cseppet, hogy ez is hasonlítson az igazi Velencéhez.

Tatár Zoltán